A rágógumi ős- és hőskora

Gondoltad volna, hogy a rágógumi nem a modern kor találmánya? Az emberek már évezredek óta rágcsálnak nyúlós, ragacsos dolgokat puszta kedvtelésből és hogy fogaikat épen, leheletüket pedig kellemesen tartsák. A rágó, mint élvezeti cikk szinte egyidős a civilizációval.
szajharmonia

Bár kereskedelmi forgalomba hivatalosan csak 1848-ba került, a rágógumi ősét – különféle változatokban – már legalább ötezer éve ismerik. Több földrész lakói is használtak olyan növényi származékokat, édes leveleket, magvakat, fűféléket sőt még viaszt is, amelyek anyaga gumiszerű és jól rágható volt, de legkorábban valószínűleg az amerikai kontinensen a maják és az észak-amerikai indiánok fedezték fel rágózás nyújtotta örömöket. Talán az amerikai ámbrafa törzséből szivárgó édeskés, gumiszerűvé szilárduló balzsam volt az első rágó, de a nyírfamézga kátrány is nagyon régóta ismert anyag. Mindkettő fertőtlenítő hatású, ezért ínygyulladás és fogromlás ellen használták az indiánok. Európában is folytak kísérletek a témában, és – ki más? – a görögök egész jó eredményt tudtak felmutatni a pisztáciagyanta és méhviasz elegyével, amiről az időszámítás előtti 50-es évekből írásos feljegyzések is maradtak ránk. A mai rágó közvetlen ősét azonban egy másik növény, a csiklefa, vagy másként a sapodilla fa nyugtató hatású, gumiszerű nedvéből készítették a maják, amint arról a hódító spanyolok az 1500-as években írt naplóikban is beszámolnak. Az Újvilágba lassanként beszivárgó telepesek tőlük lesték el a rágózás szokását.

Esőkabátnak nem volt jó – rágó lett belőle

Nem meglepő hát, hogy a rágógumi erről a földrészről indult világhódító útjára egy John Curtis nevezetű úr jóvoltából, aki 1848-ban elsőként hozta azt kereskedelmi forgalomba State of Maine Pure Spruce Gum néven. A termékben többen láttak fantáziát, például Antonio López de Santa Anna mexikói tábornok, aki 1869-ben több palack sapodillanedvet hozott magával az Egyesült Államokba, hogy üzlettársat és felhasználási formát keressen az anyagnak. Thomas Adams meg is próbálkozott vele, de a sapodilla nedvéből készült játékai, gumi maszkjai és esőkabátjai nem nyerték el a vásárlók kegyeit. Egy nap hirtelen ötlettől vezérelve ízfokozót adott az anyaghoz, amivel tulajdonképpen megalkotta az első modern rágógumit. A narancsos ízű készítményt étkezés utáni édességként hozta forgalomba, és ő volt, aki elsőként árult rágót automatából a New yorki földalatti állomásain. Terméke gyorsan sikeres is lett annak ellenére is, hogy ezek a rágógumik még nem tudták megtartani az ízüket. Ezt a problémát csak 1880-ban tudta megoldani William White, aki cukrot, kukorica szirupot és kaucsuk gumit kevert össze, és a kellemesebb ízhatás kedvéért borsmentát adott az elegyhez.

A modern rágózás szülőatyja

Igazi, világraszóló üzleti sikert azonban nem ők, hanem William Wrigley Jr. ért el a rágógumival. 1891-ben a Wrigley Chewing Gum megalapításakor a piacon már sok más, népszerű rágómárka volt, amik között az ifjabbik William terméke nem tudott kitűnni. Ám Mr. Wrigley kiváló marketing szakember volt, és reklámfogásaival – például hogy minden doboz, általa gyártott sütőpor mellé két csomag rágót adott és hatalmas fényreklámot helyezett el a forgalmas Time Square-en – nagyon gyorsan versenytársai fölé emelkedett. A századfordulóra a rágógumi gyáros és vele a rágógumi a csúcsra jutott és ott van mind a mai napig. A rágó népszerűsége azóta is töretlen, a számtalan ízű, formájú, színű rágókat pedig manapság épp olyan lelkesen fogyasztják világszerte mindenhol, mint egykor az indiánok.